Kimondani az igazságot
Dr. Pulay Gyula, „Az Integritásmenedzsment – A bizalom megteremtése és megőrzése” című könyv szerzőjének kíváló írása a személyes integritásról.
„De Prométheusz nem rémült meg Zeusz fenyegető üzenetétől. Vállalta a még nagyobb kínok kockázatát, mert tudta, hogy a kíméletlen fenyegetés az elnyomó hatalom gyengülésének a jele már. Mindig erősebb az, aki néma megvetéssel tűri az ostoba erőszak garázda önkényét, és jaj annak az elvakult zsarnoknak, aki nem látja sem az erőszak nyomorult korlátait, sem pedig a hatalommal szemben mindig közömbös, tiszta tudás nyugodt fölényét. Mert a hatalom és a tudás nem nagyon szívelik egymást – egyik se sokba veszi a másikat -, és mégis: egyik sem lehet meg a másik nélkül. A hatalom tudás nélkül vak erő csupán, amely könnyen saját vesztébe rohan. A tudás pedig – bármilyen tiszta legyen is – önmagában, ha nem támogatja a hatalom ereje, tehetetlen, leláncolt Prométheusz, szenvedő titán.”
Dr. Szabó Árpád akadémikus, klasszika-filológus, az ókori irodalom és történelem egyik legkiválóbb magyar tudósa 1966-ban, „Aranygyapjú” című könyvében írta le ezeket a sorokat. Nem kis bátorság kellett ehhez kevesebb, mint tíz évvel évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, amikor a szovjet tankokkal visszatérő kommunista hatalom brutális megtorlásokat hajtott végre, valamint értelmiségiek tízezreit – köztük az én édesapámat is – rúgták ki az állásukból csupán azért, mert nyíltan szimpatizáltak a forradalom eszméivel. A forradalom idején betöltött szerepe – a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészkara Munkástanácsának egyik vezetője volt – miatt Szabó Árpádot eltávolították egyetemi tanári állásából. Évekig más munkahelyre sem vehették fel. Ettől kezdve sokáig nem egyetemi, hanem „középiskolás fokon” osztotta meg hatalmas tudását. Az „Aranygyapjú” című művében ókori görög elbeszéléseket, mondákat költött újra, így próbálta közelebb hozni a fiatalokhoz a görög kultúrát, és az abban gyökerező humanista értékeket. A fia, Szabó József általános iskolai osztálytársam volt. 55 év távlatából is emlékszem, hogy az egyik magyar vagy törtélem órán milyen büszkeséggel tartott kiselőadást édesapja akkortájt megjelent könyvéről. Én csak most olvastam el a könyvet. A 223-224. oldalak fordulóján találtam rá az idézett szövegre. Nyilván azt gondolta a szerző, hogy itt már lankad a cenzor figyelme, és el tudja juttatni – a saját életével hitelesített – üzenetét az olvasóknak. Kiknek is? Elsősorban az antik történelem iránt érdeklődő tizenéveseknek, azaz a jövő értelmiségének. Bölcs rafinériával találta meg a lehetőségét annak, hogy katedrájától megfosztva is értelmiségieket neveljen.
A szakirodalom szerint annak az embernek van integritása, aki azt mond, amit gondol, és a szavai szerint cselekszik, azaz nincs benne semmi kétszínűség, hamisság. Szabó Árpád példája azt mutatja, hogy van ennél is több, amikor valaki ellenséges közegben is megvallja, ami a meggyőződése, valamint keresi és megtalálja ennek a lehetőségét, esetünkben egy elnyomó hatalom cenzúrájának a rését. Ehhez már nem elég a jellemszilárdság, a belső tartás, szükséges a bátorság is.
