Teljes tájékoztatás
A Facebookon a Play Integrity csoportban megjelent dielmma:
Ön egy tüdőgyógyász orvos, aki előrehaladott tüdőrákot diagnosztizált egy betegénél. A beteggel és a lányával beszélve azt tapasztalja, hogy a beteg is és lánya is tagadják, hogy komoly probléma volna. Ön előtt két lehetőség áll: részletes és pontos tájékoztatást ad a bajról, a súlyosságáról és a prognózisról; vagy nem mond ellen a beteg és lánya optimista önámításának. Ha nem ad teljes tájékoztatást, megfosztja őket a lehetőségtől, hogy a helyzet ismeretében hozzanak döntéseket. Ha teljes tájékoztatást ad, kockáztatja, hogy a kétségbeesés tovább ront az egészségügyi helyzetén. Hogyan dönt?
A Facebookon a játékban résztvevők a következő módon szavaztak:
A szavazást és kommenteket így összegeztük:
Messze a legtöbben azon az állásponton voltak, hogy az orvos adja meg a protokoll szerinti teljes tájékoztatást és ne mérlegelje, hogy annak milyen hatása lehet a betegre és annak állapotára (61%). De lényegében ugyanez az attitűd jellemezte a második leggyakoribb döntést is (24%), mert a páciens ugyanúgy megkapja a teljes tájékoztatást, és csupán abban – a szerintem másodlagos dologban – dönthet, hogy ebből mit oszt meg a hozzátartozóival.
Ha most azt a megoldást is idevesszük, hogy a teljes tájékoztatás mellett támogatást is nyújt (10%), akkor a résztvevők 95%-a a teljes tájékoztatás mellett van. Ez az álláspont morálisan teljesen rendben van, erénye, hogy egyenjogú, szilárd, felnőtt emberként kezeli a beteget, szemben a hagyományos, paternalista felfogással.
Dicséretes ez a liberális felfogás, magam is közel állok hozzá. De azt hiszem, az élet és az emberi lélek ennél a felvilágosult, racionális világképnél kissé árnyaltabb. Ha egy középkorú családfenttartó, felelős beosztású emberről van szó, akkor erős érvek szólnak a teljes tájékoztatás mellett, hogy módja legyen elrendezni a családja, hivatása dolgait, mielőtt meghal, amennyiben terminálisnak bizonyul. Ám vannak kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy az önámítás önmagát beteljesítő jóslatként képes működni, és olykor az erős hit a felépülésben csakugyan átbillenti a beteget a kritikus ponton, míg, ha a reális prognózissal szembesítjük, akkor lehet, hogy eleve feladja, ami a negatív jóslatot teljesíti be. Nagyon nehéz megnyugtatóan felbecsülni, hogy akár egy rákos folyamat kimenetelében milyen hatása lehet az önszuggesztiónak. Ezért úgy gondolom, hogy ez egy valódi dilemma, és az orvos adott esetben mérlegelhet úgy, hogy meghagyja az optimista hitében a beteget, és esetünkben a vele összenőtt lányát. Persze nagy felelősség, és könnyebb lehet követni a szigorú protokollt, ami valószínűleg a betegek többsége esetében helyes eljárás, de nem vonnám meg az orvostól a mérlegelés lehetőségét.
