Eljárás vagy következmény
Amikor egy cselekedetet elbírálunk abból a szempontból, hogy etikus-e, kielégíti-e az integritás követelményeit, vagy még inkább, amikor ennek mértékét becsüljük föl, akkor nagyon markáns részrehajlás, torzítás jellemez bennünket embereket. Az etika tehát minden csak nem egyértelmű. Ez minden valószínűség szerint az evolúciósan kialakult gondolkodási szabályaink, kognitív üzemmódunk következménye.
Egy közigazgatásban dolgozó barátomtól hallottam a következő sztorit. Egy vidéki önkormányzat pályázatot írt ki képzési projektre. „Fentről” jött az instrukció, hogy miként kell a kiírást megszerkeszteni, hogy éppen a kiszemelt cég kapja meg a megbízást. Ez az eljárás nyilvánvalóan sértette az integritást, de ha nem akarta kockáztatni az állását, engedelmeskedni kellett. Ám barátom végül is így összegezte a tanulságot: szerencsére ez a cég volt a legjobb, a legfelkészültebb.
Tréningek során rendszeresen eljátszom Bazerman és Tenbrunzel (2011) nyomán a következő eset-játékot, ami egy gyógyszeripari kontextusban kéri a résztvevőket, hogy ítéljék meg, az esetben szereplő kutató mennyire jár el etikusan, pontosabban milyen mértékben sérti a kutatói etikát.
Az eset A változata
Egy gyógyszerkutató világos protokollt állít fel arra, hogy klinikai betegeket fel szabad-e venni adatforrásként a kutatásban vagy nem. Kezd kifutni az időből, hogy elegendő adatot gyűjtsön a cége fontos költségvetési ciklusának befejezése előtt. Ahogy közeledik a határidő, észreveszi, hogy négy alanyt technikai okok miatt kivettek az elemzésből. Úgy véli, hogy az ettől a négy alanytól származó adatok valójában felhasználhatók, és ha ezeket is hozzáadja az elemzéshez, akkor a statisztikailag nem egészen szignifikánsból teljesen szignifikánsra változnak az eredmények. Hozzáadja ezt a négy adatforrást is az elemzéshez, és a gyógyszer hamarosan forgalomba kerül. Ezt a gyógyszert később kivonják a piacról, miután hat ember halálát okozta, és több száz más embernek okozott károsodást. Mennyire találod etikátlannak a kutató magatartását? (Általában 10 fokú skálán kérem az ítéletet, 1 a teljesen etikus, 10 a teljesen etikátlan.)
Az eset B változata
Egy gyógyszerkutató világos protokollt állít fel arra, hogy klinikai betegeket fel szabad-e venni adatforrásként a kutatásban vagy nem. Kezd kifutni az időből, hogy elegendő adatot gyűjtsön a cége fontos költségvetési ciklusának befejezése előtt. Úgy véli, hogy a termék biztonságos és hatékony. Ahogy közeledik a határidő, észreveszi, hogy ha még négy adatforrása volna arra, hogy az alanyok valószínűleg hogyan fognak viselkedni, akkor az elemzése statisztikailag szignifikáns volna. Összefabrikálja ezeket az adatforrásokat, és a szer hamarosan a piacra kerül. A gyógyszer nyereséges és hatékony, és évek múltán sem mutat érdemleges mellékhatásokat.
Mennyire találod etikátlannak a kutató magatartását?
A résztvevők tipikusan az A változatot 5 vagy annál alacsonyabb értékkel bírálják el, a B változatot szinte mindig 5 fölötti értékkel. Azaz, a B változatban a kutatót kevésbé ítélik etikátlannak, mint az A változatban. A magyarázatot a kimenetel javára torzítás (Outcome bias) adja meg. Gondolkodásunk, hacsak tudatosan nem figyelünk rá, akkor óhatatlanul a következmények súlyossága alapján mérlegeli egy cselekedet etikusságát vagy etikátlanságát, s nem az eljárást veszi alapul. Egy vállalat vezetője számára ez komoly probléma, hiszen egy integritást sértő eljárás, ha egyszer szerencsés kimenettel végződik, inkább csak a véletlen műve, s nagy a valószínűsége, hogy ugyanezt az eljárást követve egy újabb esetben nem segít a szerencse. Márpedig a B változatban az eljárás súlyosan etikátlan, nem létező betegek adatait hamisítja. Az A esetben inkább csak enyhe eljárási stikliről van szó, valóságos alanyoktól valóságos adatok szerepelnek, csak a bekerülési kritériumon lazított egy picit a kutató, ám pechére tragikus következményekkel. De ha ez a kutató amúgy lelkiismeretesen viszonyul az eljárás előírásaihoz, akkor nem valószínű, hogy ilyen tragikus következmények megismétlődnének.
Mégis, az outcome bias igen mélyen beágyazódott a kultúránkba, például az igazságszolgáltatásba is. Vegyünk két férfit, akik megbeszélik, hogy megbüntetik egy haragosukat és meglövik. Az egyikük azzal a feltett szándékkal tüzel, hogy megöli a haragost, de megremeg a keze és a golyó csak az áldozat vállát sérti meg. Emberölési kísérletért kap mondjuk 5 év fegyházban letöltendő büntetést. A másik úgy dönt, hogy csupán ráijeszt a haragosára és csak megsebesíti. Szándékosan a vállára céloz, de a keze megremeg és szíven találja az áldozatot. Őt életfogytiglanra ítéli a bíróság.
