Amikor nyilvánossá válik a politikai korrupció természetrajza

2018. augusztus 21-én Paul Manafortot, Trump elnök korábbi kampánymenedzserét és tanácsadóját 8 rendben bűnösnek találta. Manafort ügye ezzel nem zárult le, az ügyről szóló társadalmi párbeszéd jó eséllyel erősíti az amerikai demokráciát.

2013-ban  két magyar kutató, Jávor István és Jancsics Dávid – a magyar közhatalmi szervezetekben folyó korrupcióról  írt – cikke elnyerte az amerikai Menedzsment Akadémia legjobb cikknek járó díját a köz- és non-profit kategóriában. Bár a cikk 42 mélyinterjú feldolgozása alapján pontos leírást adott a magyar szervezetkben működő korrupciós mintákról, itthon nem volt komoly visszhangja. Valószínűleg csak néhány elkötelezett szakértő és diák rágta keresztül magát a nehéz, tudományos elemzésen. Értelmiségi körökben talán beszélgettek is róluk, keseregve azon, hogy milyen mértékben fejlődik rendszerszerűvé, és az egyébként becsületes köztisztviselőket is beszippantó mechanizmussá, a magyar kormányzati korrupció. Így mint sokszor, ennek a dicséretes szellemi terméknek is nagyobb hatása lett a nemzetközi tudományos életre, mint a magyar közéletre, pedig a korrupcióról szóló társadalmi párbeszéd feltétele lenne a visszaszorításának.

Alapvetően más történik most az Egyesült Államokban. Nem tudományos kutatók, hanem Robert Mueller különleges ügyész és az igazságszolgáltatás áldozott hosszú hónapokat arra, hogy feltérképezze Trump elnök korábbi kampánymenedzserének és tanácsadójának, Paul Manafortnak, az illegális tevékenységét. Az ügy bírósági szakaszba került, így a nyilvánosság számára is megismerhetővé váltak a részletek: az adóelkerülés, pénzmosás és politikai korrupció természetrajza.   Ráadásul az ügy körül kialakult politikai vita és az aktív média biztosítja azt, hogy a széles közvélemény ténylegesen megismerje a korrupt módszereket és szereplőket.

Bár a tanácsadók technikáiról, mohóságáról, meggazdagodásáról kirajzolódó kép siralmas, és ezzel akár a politikába vetett bizalmat is gyengítheti, a történetnek mégis van komoly pozitív hozadéka is. Részleteiben is nyilvánossá vált a történet, és pontos képet kapnak szakértők és magánemberek a korrupt működésről. Újságírok és közírok sora elemezte a gyakorlatokat törvények, etikai megfontolások és a közösség érdekeihez viszonyítva. Megkerülhetetlenül értehtővé vált, hogy miért és milyen kárt okoz a korrupció. Van arra esély, hogy nehezebb lesz újra ilyet csinálni, pozitív közszerepként eladni, vagy elfogadhatóvá mismásolni. Ez a nyilvános párbeszéd, társadalmi tanulás, amit az aktív média tud biztosítani, mindenképpen erősebb a belterjes értelmiségi kesergésnél.

Érdemes a történetet is megvizsgálni, mert valószínűleg ébrednek párhuzamos gondolatok a magyar valósággal?

Manafort komoly szerepet kapott Ronald Reagan kampánya alatt. Akkor két tanácsadó céget alapított néhány társával.  Az egyikkel a kampányt segítette, a másikban lobby szerződéseket kötött üzleti és külföldi partnerekkel, arra hogy segíti ügyüket Reagan megválasztása után. Ez a kettős tevékenység nemcsak átalakította a korábban tisztes lobby tevékenységet – ami a politika és gazdaság közötti kommunikáció és egyeztetés egyik formája volt – alapvetően hatalmi hatásgyakorlási technikává, de komoly bevételi forrás is volt. A változás lényege, hogy a tanácsadó célja nem az volt, hogy a politikust abban támogassa, hogy a közt szolgálja, még csak nem is a politikai hatalom megszerzésében, vagy megtartásában, hanem saját zsebére pénzt keressen azzal, hogy átnyom bármit a politikai gépezeten, amiért valaki fizet neki.  A tanácsadó a politikushoz kialakult viszonyát váltotta gyakorlatilag pénzzé. Ez persze jó az elvtelen politikusnak is, mert a jó „kettős tanácsadó” hangzatos politikai üzenetekké alakítja megbízói egyéni érdekeit, így mindig hatásos üzeneteteket szolgáltat z elvtelen politikusnak. Ebben a felállásban a demokratikus politikai folyamat célja, a közjó, az állampolgárok érdekeinek képviselete háttérbe szorul, viszont a korrupt megbízó és tanácsadó boldogan osztozik a politika befolyásolásából megszerzett profitból.

Ez a kettős ügynök modell Manafort pályájának csak első állomása volt. A továbbiakban mind elvtelensége, mind bevétele csak növekedett. A következő lépés azt a hidegháborús gyakorlatot használta ki, hogy az Egyesült Államok támogatta azokat a fejlődő országokat, aki inkább a demokrácia, mint a kommunizmus felé akartak elmozdulni. A támogatási forrásokat diktátorok, helyi hatalmasságok és gazemberek is meg akarták szerezni. Nekik szükségük volt valakire, aki Washingtonban tisztára mossa őket.  Manafort bárkinek dolgozott, aki fizetett: kegyetlen és korrupt diktátoroknak Angolában, Zairéban és a Fülöp-Szigeteken. Itt már hármas szerepet játszott: egyrészről abban segített, hogy legitimnek látszódjon a választás. Ez azért volt fontos, hogy később legitimként tudja eladni Washingtonban. Másrészről kliensét segítette nyerni a választásokon. Harmadrészt Amerikában azon dolgozott, hogy a politikust, mint elfogadható, demokrácia építő erőt mutassa be és így fejlesztési támogatásokat szerezzen neki. Ez egy sokkal jobban fizető piac volt, mint az amerikai, mivel a helyi hatalmasságokat, akik politikai hatalmat akartak szerezni, se kampányfinanszírozási törvények, se kemény bűnüldözés nem korlátozta, így a hatalommal megszerezhető vagyon hatalmas volt.

Manfort a busás hasznot nem akarta adózással terhelni, ezért a bejövő összegeket az amerikai jog és adórendszer kikerülésével különböző cégeken keresztül mozgatta. Bár a lefolytatott vizsgálatból nem derültek ki minden, annyi láthatóvá vált, hogy Manafort dúskálhatott a pénzben. Ebben a korszakban egyenként 10-20 ezer dollár közötti ruhadarabokat vásárolt, strucc mellényt, pythonbőr zakót és hasonlókat, és az ingei is ezer dollár felett voltak.

A kilencvenes években érdeklődése a poszt kommunista blokk felé fordult, ahol oligarchák egész iparágakat szereztek meg maguknak. Ekkor Manafort a politika mellett a privatizációs forrásokra is rámozdult. Évekig dolgozott orosz oligarcháknak. Első feladata az volt, hogy Viktor Yanukovychból nyugati típusúnak látszó politikust csináljon és hatalomra juttassa Ukrajnában. Már ez a tevekénység is nagy pénzeket hozott neki. 2010-ben, amikor Yanukovychot megválasztották, új harmadik elem épült a tevékenységébe: beszállhatott a gazdasági korrupcióba is befektetőket közvetítve az állami vagyon privatizációjához. 2010-14 között a bizonyított bevételét is 60 millió dollárra becsülik, aminek nagy részét 15 cégen keresztül mosta felhasználható személyes forrássá.

Amikor azonban 2014-ben Yanukovych elvesztette a hatalmát, Manafort számára is eldugultak a pénzcsapok. A helyett azonban, hogy életmódot váltott volna csalásokkal próbálta fenntartani abszurd módod költséges életét. Ugyanakkor az Ukrán hatóságok és az FBI is nyomozni kezdték a pénzmozgásokat. A pénzügyi bukás mellett további törvényszegések derültek ki. Manafort helyzete egyre kritikusabbá vált.

2016 márciusában, amikor Donald Trump felkérte Manafortot, hogy választási kampányán dolgozzon, mégis felcsillant a remény, hogy megmenekülhet. Bár Trump nem fizetett a Manafort munkájáért, de így is megérte neki dolgozni, mert visszakerült egy olyan hatalmi közegbe, amit jól tudott pénzre váltani. Azonnal – már Trump megválasztása előtt – megnyíltak a pénzcsapok. Hamis dokumentumok alapján milliós kölcsönökhöz jutott. Reménye az volt, hogy Trump megválasztása után – kapcsolati tőkéje újra busás jövedelmet biztosít majd neki.

Mégse így lett. Néhány hónap múlva, amikor az FBI nyomozásának eredményét nyilvánosságra hozták, egy működő demokráciában Manfortnak azonnal le kellett mondania. Osztoztak a megszégyenülésben és vele buktak a pozícióért pénzt vagy hitelt adó kliensek is. Omlott a dominó, és romlott a hasonló kavarás társadalmi presztízse. Ez az egészséges folyamat.

Manafort tevékenysége a demokratikus integritás nyilvánvaló antitézise. Politikai tanácsadó és üzletember, aki kizárólag csak pénzért dolgozik. Mindig éhes, mohó, a jogot és szabályokat nem tartja magára érvényesnek. Ugyanakkor éles szemmel látja meg a lehetőségeket arra, hogy a politikát személyes haszonszerzésre használja. Ha nincs a Mueller-féle vizsgálat, ez a gazember, akár az egyik legsikeresebb üzletember is lehetne Washingtonban.

Nemkérdés, hogy Manafort képességei nagyon hasznosak voltak Trumpnak is, mindaddig amíg kínossá és károssá nem vált, azzal, hogy nyilvánosságra kerültek a piszkos módszerek. A történelem fintora talán, hogy 2018. augusztus 21-én, amikor Manafortot bűnösnek mondta az esküdtszék, Trump személyes jogi tanácsadója is bűnösnek vallotta magát, adó és pénzügyi csalásokban és a kampányfinanszírozás megsértéseben.

A lényeg, hogy az amerikai igazságszolgáltatás mellett következménye lett a csalásoknak. A közösség is megismerheti, és bizonyossággal láthatja mi történt. Amerikában nem először történik meg, hogy egy regnáló elnökhöz kapcsolódó bűnök kiderülnek. Ezzel a rendszer tisztulhat és javulhat.

Nem egyetemi termekben, vagy házibulik konyháiban vitatkoznak az emberek névtelen interjú alanyok beszámolóin és tudományos koncepciókon, hanem tanúvallomásokat ismernek meg, valódi bűnösöket látnak felelősségre vonva. Az ilyen folyamat tisztázza a társadalmi tudatban azt is, hogy mi a korrupció, mi a bűn, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpréssel a korrupció elfogadását erősítené. Eszem ágában sincs az akadémia munkáját lebecsülni, de társadalmi hatásában ennek az amerikai folyamatnak lényegesen nagyobb hatása van.