Kulb pénztáros

A klubod pénztárosa barátod. Egyik nap meghív egy italra és iszogatás közben beszédessé válik. Elmondja, hogy az ital, amit fogyasztotok, „a ház meghívása.” Megkérdezed, hogy ez mit jelent. Elmondja, hogy szerinte a klubért végzett munkája megérdemel némi ellenszolgáltatást, ezért minden befizetésből levesz 1 százalékot és minden hónapban meghívja magát rajta némi italra és egy ebédre. Úgy érzi, az emberek nem becsülik meg az erőfeszítéseit, így hát ő maga becsüli meg. Ezért mondja, hogy az ital „a ház meghívása.” Tudod, hogy ez teljesen illegális, és az egyetem nem adna működési engedélyt a klubodnak, ha jelentenéd.

A szavazás eredménye a Play Integrity Facebook csoportban:

Play Integrity csoportban a Facebookon a résztvevők hozzászólásai is olvashatóka. Itt csak a szavazás és vélemények összegzése:

Magasan a legtöbben (28+4) egyértelműen elítélik az eljárást, de erről az illetővel beszélnek, nem „dobják fel”. Mindössze 1 ember választotta azt, hogy elmondja valaki másnak, egy másik pedig kerek-perec büntetőfeljelentést tenne. Heten jóindulattal kezelnék az ügyet, segítenének az etikátlan gyakorlat megszüntetésében.

Lényegében ezeket a szavazatokat tükrözik a hozzászólások is. Ami érzésem szerint burkoltan meghúzódik a mögött, hogy a túlnyomó többség a whistleblowing, a nyilvánosságra hozás helyett a négyszemközti megbeszélést és megoldást választja, az a dilemmának az a része, hogy a nyilvánosságra hozatal következtében bezárhatják a klubomat.

Üdítően optimisták vagyunk a személyes meggyőzés, lelkére beszélés sikerét illetően, s nem domborítjuk ki a klub jóhíréhez fűződő érdekeinket. Tipikus következmény elvű megoldás, és nem a kanti szigorú kategorikus imperatívusz alkalmazása.