Párkapcsolati erőszak

Egy este még világosban, hat óra körül nyáron Budapest belvárosában mész, amikor azt látod, hogy előtted egy rosszul öltözött, leginkább hajléktalannak látszó pár halad. Egyszer csak a pár férfitagja teljes erőből nyakon vágja a nőt, aki a földre esik és könyörögve, védekezően a férfi lábába kapaszkodik. A férfi szemlátomást folytatja az ütlegelést.

Mit tesz Ön?

A Facebook szavazás eredménye:

A szavazás és a Facebookon a Play Integrity csoportban olvasható hozzászólások összegzése:

Szívmelengető a nagy érdeklődés és a hozzászólások alapállása. Nyilván az a legkevesebb, amire az ember ilyenkor gondol, hogy megpróbál jó szóval célt érni. Ennek nyilván megvannak a korlátai, részben az agresszor krónikus és akut elmeállapotától függően, részben azért, mert a Tikk László által említett verbális technikákra legtöbben nem vagyunk felkészítve – pedig tapasztalatból tudom, hogy megdöbbentően hatásos tud lenni, ilyen esetben pl. a meghökkentés.

A járókelők bevonása szakmai meggyőződésem szerint ugyancsak jó stratégia lehet, mert az emberek többsége ilyenkor dilemmával küszködik és egy határozott felszólítás ezt megoldja. A rendőrt hívok opció egy másik időskála, ezt most nem elemzem.

Viszont érdemes megfontolni azt az opciót (3 szavazat), ami azt jelenti, hogy továbbmegyek, mintha semmi sem történt volna. Nem tudom, mi volt a megfontolás e mögött a szavazat mögött, de megkockáztatok egy fontos szempontot. Ez egy pár. Ha most közbeavatkozok a nő mellett akár sikerrel is, sőt, esetleg azt kockáztatom, hogy utána bosszúból még súlyosabb bántalmazás áldozata lesz. Ez nyilván olcsó önfelmentő érvelés is lehet, de ettől még sajnos megvan a realitása.

A tanulság, hogy az ilyen helyzetekre igazán jó ad hoc megoldás nem nagyon van.