Astra Zeneca vakcina

Alapvető érdeke minden országnak, hogy mielőbb annyi lakosát beoltsa, ami a járvány terjedését megakadályozza. Viszont a vakcina termelés korlátos.

Astra Zeneca az egyik hatásosnak bizonyult vakcina a Covid fertőzés ellen. Viszont az elmúlt napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az oltás után vérrög-képződés miatt néhány ember meghalt. Az időbeli összeesés nem kérdés ezekben az esetekben. Azonban az eseteket vizsgáló szakértők nem találtak semmilyen okszerű kapcsolatot a halálesetek és az oltás között. Ráadásul a statisztikai adatokat vizsgálva a WHO és az EMA is arra jutott, hogy az esetek száma alacsonyabb, mint az adott időszakban oltás nélkül várható vérrögképződés miatti halálozás. Ráadásul a Pfizer vakcinával beoltott népességben is hasonló számú ilyen haláleset történt ugyanebben az időszakban.

Bár egyelőre semmilyen orvosi, vagy tudományos érveléssel nem támasztható alá, egyre több európai ország – elővigyázatosságból – felfüggesztette az Astra Zeneca vakcina használatát. Ez egész biztosan lényegesen több halálesethez fog vezetni, mint az eddigi statisztikák alapján várható vérrög képződésre visszavezethető halálesetek.

Ha Ön dönthetne, mit mérlegelne és mit döntene?

A Facebook szavazás eredménye

A szavazás és a Facebookon a Play Integrity csoportban olvasható hozzászólások összegzése:

A 61 szavazó közül összesen 9-en szavaztak arra az opcióra, hogy leállítanák a vakcina beadását, hogy a közbizalmat erősítsék. A túlnyomó többség nem állítaná le az oltást a további vizsgálatok idejére, mert vagy elfogadták, hogy nem kell tovább vizsgálni, vagy megértették, hogy sokszorosan több ember halálát okozná a késlekedés. Közülük öten kiemelték a tájékoztatás és választási lehetőség fontosságát.

mellett az egyetértés mellett viszont az információkról folytatott vita nagyon érdekes volt és lett. Kalló Miklós érzékletesen írt arról, hogy a korreláció, miért nem okvetlenül kauzalitás. A kommentálók többsége el is fogadta a WHO és EMA álláspontját, vagy a bizonytalan és változó helyzetet, amiben folyamatosan az éppen adott információ alapján tudunk dönteni.

Ezt igazolták az események is. A mi vitánk után, csütörtökön az EMA megerősítette, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nem bizonyítható a kauzalitás, az oltás biztonságos. Néhány órával később azonban osztrák és német orvosok mégiscsak azonosítani véltek a kérdéses esetek egy kis részében egy lehetséges okozati összefüggést, ami lehet, hogy nagyon ritka mellékhatásként bekerül majd egyszer a termékleírásba, de – ahogy a többi ritka mellékhatás se – ez se lesz alap a leállításra.

Nekem ez az eset így már nem is a bizonytalanságról szól, hanem arról, hogy a problémákat pontosan elemezni kell, mert tanulni, és azután az embereken jobban segíteni, csak az okok megértésén keresztül lehet. Mint most is, a Covid járvány már annyiszor bizonyította, hogy az információk transzparens megosztása és a szakmai szerveztek együttműködése gyorsította a védekezés és az életmentés hatékonyságát. Ehhez ajánlom az Integritásblog egy másik írását az „extrém-transzparencia” hasznosságáról háborús helyzetben.

Néhány nappal a mi párbeszédünk után, még egy érdekes elemzés látott napvilágot, ami talán azoknak érdekes, akik a múlt héten az Astra Zeneca oltás időszakos leállításra szavaztak, azzal az indoklással tették, hogy növeli a közbizalmat. A lenti diagrammon a kék vonalak jelzik az Astra Zeneca oltásban elvesztett bizalmat azokban az országokban, ahol felfüggesztették az oltást.