Szolidaritás vagy titoktartás
Pszichológusnő vagy és van egy férfi kliensed, akinek súlyos kapcsolati problémái vannak, szorong a nagyon intim kapcsolatoktól. Ezt a problémáját úgy oldja meg, hogy egyidőben számos párhuzamos kapcsolatot tart fenn, amiket természetesen eltitkol a partnerei elől. Ebbe a relatív egyensúlyba most betört egy hölgy, aki iránt nagyon erős vonzalmat érez, annyira, hogy feleségül akarja venni. Úgy érzi, most még nem tudná gyökeresen átalakítani életmódját, és aggódik, hogy lelepleződik ebben az új, komoly kapcsolatban. Ebben a helyzetben kéri a tanácsodat.
Este találkozol a legjobb barátnőddel, akit régen láttál. Boldogan meséli, hogy megtalálta élete párját, szerelmes bele, és feleségül fog menni hozzá. A beszélgetés során kiderül, hogy az illető férfi az a kliensed, aki az intimitás miatti szorongását promiszkuitással gyógyítja.
Mit teszel?
A Facebook szavazás eredménye:
A szavazás és a Facebookon a Play Integrity csoportban olvasható hozzászólások összegzése:
A pszichológusnő komoly döntés előtt áll, mert személyes viszonya a barátnőjéhez azt diktálná, hogy elárulja szorongó paciense kényszeres promiszkuitását. Ugyanakkor hivatása titoktartásra kötelezi. A válaszok nagy része erre a dilemmára reagált. A legtöbben tartanák magukat a titoktartáshoz. A szavazók közül mindössze ketten és egy választ író árulná el a barátnőjének a férfi betegségét. A többiek közül 11-en leadnák, és 7-en folytatnák a terápiát. Milyen szép kép ez arról, hogyan oszlik meg a – feltételezhetően nem terapeuta válaszolók – reakciója az erkölcsetika alapú lojalitás, és a kötelesség etika alapján feltételezett kötelesség és szabály között.
Az utolsóként író gyakorló terapeuta nem tekinti dilemmának a helyzetet: a szakmai etika szabályai szerint abba kell hagynia a terápiát. Alapvetően következmény-etika diktálja ezt az etikai elvet: félő, hogy nem tudná professzionális távolsággal és semlegességgel segíteni paciensét. Ennyit segít, ha egy szakmát kidolgozott és ismert etikai és viselkedési kódex támogat. Védi a szakembert és a klienst is.
De ennél talán még érdekesebb, hogy a – feltételezhetően nem terapeuta válaszolók közül – legtöbben nemcsak a kliens leadására, de arra is szavaztak, hogy szembesíteni akarják, a pacienst, hogy mit okoz a betegsége, vagy el akarják mondani, hogy hagyjon fel a promiszkuitással. Ez azonban messze vezet, mind szakmai, mind etikai szempontból: mit tekintünk betegségnek – s ezzel feloldozzuk az illetőt a felelősség alól –, és mit tekintünk erkölcsi vétségnek, ami felelősségre vonással jár. Ezt a dilemmát nem fogjuk itt megoldani – sajnos.
