Naomi Osaka
Egy dilemma a Facebook Play Integrity csoportjából
Egy hete jelentette be Naomi Osaka, a női tenisz világranglista második helyezettje, hogy visszalép a Roland Garrosról azután, hogy a szervezők 15.000 dollárra büntették azért mert nem vett részt az első meccse utáni sajtótájékoztatón. Azzal is megfenyegették, hogy amennyiben nem tesz eleget média szereplési kötelezettségének, kizárják a Grand Slam küzdelmekből, ami a tenisz élsport legfontosabb versenysorozata. Naomi döntését szociális szorongásos zavarával indokolta, ami miatt bizonyos közszereplési szituációk komoly mentálhigiénés veszélyt jelentenek számára. A jelenleg személye körül kialakult vita élesen felveti az élsportoló, versenyszervezők és a média kapcsolatát.
Ön mit gondol?
23-an arra szavaztak, hogy a sportolónak (az embernek) joga van eldönteni, hogy vállal-e sajtótájékoztatót. 21-en arra, hogy a szervezőnek joga van kizárni a sportolót a versenyből, ha a sajtótájékoztató benne volt a szerződésben. 3-an még keményebb álláspontra szavaztak: azért nem utasíthatja vissza, mert a média része az élsportnak. Ezt pontosítja Varga Géza azzal, hogy az élsport szerinte média, szövetségek és sportolók közös vállalkozása. Cirkusz, ahogy Molnár István fogalmaz.
Ebben a cirkuszban jogosnak látszik az elvárás, hogy tenisz és médiaszereplés együtt jár, akkor is, ha a végén a kupát vagy érmet mégiscsak a teniszre kapja a sportoló. A probléma persze ott kezdődik, hogy ez a Cirkusz elfoglalta az élsportot a népszerű sportágakban. Csak úgy tud élsportoló lenni valaki, vagyis a világranglistát vezetni, ha olyan versenyek szerződését aláírja, ahol neki kötelező sajtótájékoztatókon is részt venni. Naomi Osaka azzal érvvel, hogy ő teniszezni tud, de fóbiája van a sajtótól. Ezért csak teniszezni akar, de jelenleg ilyen világranglista nincs a teniszben.
Erre az álláspontra a teniszvilág reakciói pont annyira megosztottak voltak, mint a mi párbeszédünkben kifejtett vélemények. Egyik végponton azok, akik szerint, ha bajnok akar lenni, el kell fogadni a vándorcirkusz szabályait, a másik végponton azok, akik szükségesnek tartanák a szenzáció hajhász riporterektől és ragadozó paparazzi-któl való védelmet.
Ez az a kérdés, ami messze túlmutat Osakan és a teniszen, de a közelmúltban egyre több helyzetben felmerült. Ebben a történetben azonban Osaka mentális problémájával kapcsolatos „coming out”-ja két kérdést még felvet, amire Kabai Zoltán felevetései is utalnak. Járnak-e a más területeken már eltérő mentális állapotokra elfogadott egyenlő bánásmód szabályok élsportolóknak is? (felmentés, védelem) Amennyiben nem jár a védelem eltérő mentális állapot esetén a veszélyeztető helyzettől a versenyben való részvétel veszélyezetetése nélkül, akkor nevezhető-e még tenisz világbajnoknak az, akinek esetleg a legjobbak egyikével nem kellett megküzdenie? Osaka azt ígérte, hogy ezt a helyzetet próbálja majd a Roland Garros után tisztázni a Grand Slam szervezőkkel.
Komoly társadalmi projekt egy teniszezőtől!