Az új-zélandi régiségkereskedő és a magyar tolmács története

Egy rövid történet arról, hogy mit jelent, amikor az integritás kultúra.

A kilencvenes években egy újzélandi régiségkereskedő érkezett Magyarországra. Mivel nem tudott magyarul tolmácsot alkalmazott. Tolmácsa egy egyetemista fiú volt, akivel hosszú napokon keresztül járta a környéket. Egy nap a két férfi megéhezett és bement egy élelmiszerboltba, ahol hűtőpultban válogattak. A tolmács – a magyar fiatalember – egy jó minőségű gyümölcsjoghurtot vett a spórolós újzélandi meg kefires ivólevet, ami lényegesen olcsóbb volt. A fiatalember jóhiszeműen figyelmeztette a külföldit, hogy a kiválasztott termék nem jó minőségű, de takarékos vendége – valószínűleg az ár miatt – nem változtatott.
A pénztárnál először az újzélandi fizetett a saját ivólevéért, majd a magyar fiatalember majd kétszer annyit a gyümölcsjoghurtjáért.
Amikor a pénztártól tovább léptek, az újzélandi a pénztárgépből kapott blokkot akkurátusan betette egy borítékba. A tolmács nem értette miért teszi el a jelentéktelen cetlit, ezért meg kérdezte.
Az újzélandi természetesen válaszolta, hogy
– Azért mert leadom az adóbevallásomhoz, és így le tudom vonni költségként.
A magyar fiatalember elámult.
– Ez alapján a cetli alapján elfogadja az adóhivatal? – kérdezte
Erre az újzélandi ámult el:
– Miért is ne? Az én költségem volt. – kérdezett vissza.
Ekkor a magyar fiatalember gondolt egyet, majd kedves természetességgel nyújtotta felé saját blokkját:
– Akkor itt az én blokkom is. Ez többet ér. Tedd azt be a bevallásba!
Az újzélandi nem értette. Bután nézett rá, és meglepődve mondta:
– De hát ez nem az enyém!
– Nem baj az nem látszik rajta – válaszolta hirtelen ösztönösséggel a magyar fiatalember
– De ha nem az én költségem hogy tenném be?
Hosszan bandukoltak ezután csendesen egymás mellett, mindketten próbálták a történetet megemészteni.