Dínók vagyunk az integritásunkkal a “post-truth” világban?
A „post-truth world” – „poszt-igazság világ” magyarul még nem használt, de angolul nagyon divatos fogalom. Arra az állapotra utal, amikor az ideológia, propaganda és demagógia legyőzi a valóságot. A post-truth működés antitézise az integritásának. Sokakat megszédít hatalma, pedig tartós eredményt nem lehet rá építeni.
Vezetői tréningeket tartottam egy dél-kelet európai ország közigazgatási vezetőinek. Üdítő volt hallani, hogy a nemzetközi tapasztalattal rendelkező felsővezetők nagy részének az integritás, mint szó, fogalom és tartalom alapvetően ismert volt. A csoportokkal közös alapról tudtunk indulni. Egyet értettünk az értékek, szervezeti kultúra, vezetői példa, nyílt kommunikáció fontosságában, és abban, hogy fontos, hogy a vezető motiválni, elkötelezni, ne csak menedzselni, de vezetni is tudjon. A negyedik tréningcsoportnál tartottam, amikor néhány a harmincas éveiben járó, mégis már nagyon magas pozícióba emelt résztvevő magához ragadta a szót. Az egyik először udvariasan azt mondta, hogy ez mind elvben igaz lehet, de a vezetés felelős pozíció. Gyorsan kiderült, hogy a felelősség számára azt jelentette, hogy vezetőnek azt is vallania kell, amikor hazudni kell, akár a közigazgatáson is keresztülvinni olyan dolgokat, amik érdekcsoportoknak kedveznek. Azt fejtegette, hogy a vezetőnek először is a hatalmát meg kell őriznie, ehhez meg – akár az integritását is feladva – nehéz áldozatokat kell hoznia. Olyan meggyőzően beszélt, hogy sokan ráhangolódtak a csoportból és végül magam is azon vettem észre magam, hogy valamiféle empátia ébred bennem. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy dinoszauruszok vagyunk-e az integritásunkkal a “post-truth” világban?
A “post-truth world” – “poszt-igazság világ” – magyarul még nem használt fogalom, pedig egy nagyon fontos aktuális jelenséget jelez. A fogalom széles körben 2016-ban terjedt el az amerikai elnökválasztási és Brexit kampány során. Abban az évben az Oxford English Dictionary az év kifejezésének nevezte. A „post-truth” arra az állapotra utal, amikor a tényeknek kevesebb hatása van a közvélemény formálásara, mint az érzelmek és hiedelmek gerjesztésének. Amikor az ideológia, propaganda és demagógia legyőzi a valóságot. Amikor a hatalmi játék átveszi az igazság helyét.
Mivel a fogalom angolul a leginkább használatos, természetesen a világot megosztó Donald Trump viszonya a tényekhez a leggyakrabban idézett post-truth példa. És nem mennyiségi értelemben, annak ellenére, hogy Trump valótlan állításainak száma biztos rekord az amerikai elnökök között, de valószínűleg politikai világrekord is. (A Washington Post Trump elnök beiktatása óta számolja a valótlan állításokat. Már jóval hatezer felett jár, és félidős kampányidőszakban a napi harmincat is elérte.)
A poszt-igazság mégsem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Ezt mutatja az is, hogy Anthony Scaramucci, aki néhány napig a Fehér Ház kommunikációs igazgatója volt azzal védte Trumpot egy TV interjúban, hogy “Trump szándékosan hazudik, ami teljesen más, mint egyszerűen csak hazugnak lenni.” Véleménye szerint politikai és hatalmi érdekből hazudni professzionalizmust jelent. Trump valótlan állításai okos hazugságok, amiket politikai fegyverként használ. Azzal próbálta Trumpot védeni, hogy céltudatosan hazudni egy aktív, kifinomult stratégia, ami tiszteletet kell, hogy parancsoljon. Ehhez az elemzők még azt is hozzáteszik, hogy Trump nemcsak az értelmezések átformálásán dolgozik, hanem sokszor azért hazudik, hogy azt mutassa, hogy megteheti. Akkora hatalma van, hogy azt mond, amit akar. Azért nem veszteget időt a cáfolatokra, mert nem az igazság a kérdés. Igen, valószínűleg az én fiatal tréningrésztvevőmet is e felfogás szele érintette meg.
A post-truth működés antitézise az integritásának. A kérdés, hogy mennyire foglalja el az integráns vezetés helyét, és hogy dinoszaurusz-e, aki még mindig az integritásban hisz, és a hatalmi hazugságot silány, rövidtávú vezetési stratégiának tartja?
E dínók nézőpontjából úgy látom, hogy az emberek egy része kétségtelenül elhiszi az alternatív valóságot, a többit azonban menthetetlenül elveszíti a „poszt-truth vezér”. Ugyanakkor, mivel az érzelmekre és hiedelmekre alapoz, heves érzelmeket gerjeszt, erősen megosztja a hívőket és kétkedőket, táborokká formálja és szétszakítja az embereket, ahelyett, hogy értelmes, fenntartható és biztonságos világot építene. Mivel a nagyvilág összefüggései nagyon összetettek, és kevesek számára követhetőek, egyelőre úgy tűnik, hogy a post-truth stratégia sokhelyen működik. Aktívan használják az erősödő populista politikai erők.
Ennek ellenére meggyőződésem, hogy szervezeti szinten jóval kockázatosabb a post-truth stratégia, mert a szervezet, még megragadható egység az alkalmazottak egy részének. Aki látja a hazug vezetőt, az elidegenül és elhatárolódik a hitelét vesztett vezetéstől és azután csak félelemből, vagy érdekből kooperál annyit, amennyit érdeke diktál. A félrevezetett hívő, aki elhitte az alternatív valóságot, azt csinálja, amit várnak tőle. De mivel ezen a ponton értelmes helyzetértékelése megszűnt, nem tud már aktívan és konstruktívan hozzájárulni a szervezeti célok eléréséhez, legfeljebb azt tudja tenni, ami az alternatív valóságban lenne értelmes.
Sok hátránya van az ilyen hazugságra és kiürült, cinikus érdekkapcsolatokra épült rendszereknek. Egyrészről pont azok nem húzzák, akik képesek lennének értelmes energiát és megoldásokat kölcsönözni a rendszernek. Másrészről, kiveszik belőle az etika, bizalom és közös kultúra, ami ütőképes kooperatív rendszerek sajátja. Végül azok maradnak, akik vagy azért állnak mellé, mert csak itt éreznek pályát, vagy mert tényleg nem látják a hazugságokat. Ilyen csapattal biztos nem lehet komoly sikerre törni.
